1 rész

Tábortűznél

Tábortűznél

- Jó éjszakát Maria! Jó, hogy itt vagy nálunk – búcsúzott el éjszakára a kis Andrew Merryweather.
- Jó éjt Andy – nyomott puszit a kisfiú arcára Maria.
- Gyere kisfiam, hagyd pihenni Mariát! – fogta kézen Loveday a fiát, s behúzta az apró ajtót. Maria egyedül maradt a toronyszobában. Mintha visszacsöppent volna lánykorába. Levette a selyemköntösét, s kábán megforgatta hüvelykujjával a jegygyűrűjét. Egy de Noir felesége lett. Nem csak az erdő fekete azóta, de mintha árny telepedett volna fiatalasszonyi mindennapjaira is. Benjamin Merryweather rosszallásán kívül más nem említette, hogy milyen lehet de Noir feleségnek lenni. Az éjszakába rikoltás hangja hallatszott. Maria összerezzent a hangra. Felnézett a csillagokra. Hol lehet Robin? Tényleg a vadászkastélyban van? Vagy…
- Aludj Maria! – intette magát nyugalomra. S felhajtotta a hímzett takarót. Loveday gondos munkája. Gyönyörű darab, apró rózsaszín virágokkal, arany hímzésszállal átszőtt puha takaró. Maria lehajtotta a fejét a párnára, s felnézett a feje felé boruló csillagos égboltra. Mi van, ha Robin nincs is a kastélyban? – Ne gondolj már ennyit Robinra! – dörzsölte át a homlokát Maria, s ahogy elhúzta a kezét a szeme elé tartotta a fényes köves eljegyzési gyűrűjét. Eligazgatta a takaróját, s lehunyta a szemét. Lepasszolta őt a nővérére. Ez igazán felháborító. S vajon miket csinálhat. Lehet eljár, valahová. Maria negyed óra hánykolódás után feladta. Ez nem mehet így tovább. Robin körmére kell néznie. Komolyan ennyire nem bízik a férjében? Féltés vagy féltékenység? Maria kapkodva öltözködött. A leghamarabb keze ügyébe akadó ruhája éppen egy bíborvörös lovaglóruha volt, hosszú uszállyal. Nem épp erdei sétához tervezték. Halkan tette be maga után az ajtót, s leosont a lépcsőn. Az egész ház alszik. A Merryweatherek úgy tudják Maria a toronyszobában alszik. Wrolf feküdt csak a kandalló előtt. Csábító dolog lett volna magával hívni, de a kutya eltűnése felkeltené bácsikája gyanúját, hogy ő sincs Holdszálláson.
- Nem, Wrolf! Te maradsz – simogatta meg az oroszlánkutya fejét Maria. – Csak lebuktatnál. Körbenézek kicsit az erdőben. Nem lesz semmi bajom – súgta a kutyának, s halkan betette maga mögött Holdszállás kapuját. Nappal se közlekedett túl jól, de éjszaka főleg nem ismerte a járást Holdföldén. Egy biztos pontja volt, ha a falunak megy és csak ott kanyarodik le a vadászkastély felé. Robin vadászkastélya valahol az erdő mélyén volt, távol a tengertől és távol a de Noir vártól is. Maria pedig csak ráérzésre közlekedett. Túl sötét van. Maria kelletlenül indult befelé az erdőbe. Ostobaság volt éjszaka nekiindulnia. A hó legalább visszaveri az égbolt csillagainak fényét. Így valamivel világosabb volt mint egyébként. De Maria tudta, hogy nem hozhat fényforrást magával, mert azzal túl feltűnő jelenség lenne az éjszakai sötét erdőben. Kevéssé fújt legalább a szél a fák között. A feje felett egy bagoly kezdett huhogásba. Maria összerezzent a hangra. Az éjszakai vadász útra kelt. Apró neszek hallatszottak a cserjésből. Ez a de Noir fenyves. Nincs mitől tartani. Robin öröksége. AZ ő fenyvesük. Itt nem érheti baj. Nyugtatta magát Maria, ahogy egyre beljebb merészkedett az erdőbe. Óvatosan húzta félre a különös árnyaknak tűnő, furcsa ágakat, úgy tűnt, mintha megannyi kéz nyúlna felé, s mind el akarná kapni, s húzni a sötétségbe. Maria zihálva kerülgette a fákat, haladt előre, idegesen keresgélte újra és újra az Oriont a feje felett az egyetlen tájékozódási pontot, ami felé tartania kellene. S néhány méter után, mikor már egészen bent volt az erdő sűrűjében, hirtelen fényforrásra lett figyelmes. A sötétségen hívogatóan hatolt át a fény. Maria szinte megkönnyebbülten merészkedett közelebb. Amilyen halkan csak bírt. Kerülgette egyik fát a másik után, s hunyorítva próbálta kivenni, hogy mi felé közeledik. Jó néhány lépés után vette észre, hogy a fény, amit lát, a hófödte erdőben rakott hatalmas tábortűz. Körülötte már olvadozott a hó. S férfiak ülték körül. Mind sötét ruhákban. Legalább két tucat férfi. Maria hallótávolságon belülre ért.
- Egy templomot támadtak meg! Ezek nem ismernek semmi könyörületet! – kiáltotta dühösen az egyik. Maria megismerte a hangot. Lionel volt. Robin unokabátyja. Vagyis! Maria szíve hevesebben dobbant. Ez Robin klánja! – Nem igaz Robin? – fordult Lionel unokafivére felé. Maria bosszúsan tapasztalta, hogy a férfi válaszát nem hallja. Robin halkabban beszélt mint Lionel. Kénytelen lesz közelebb menni, de úgy, hogy a fák takarásában maradjon. Maria óvatosan settenkedett közelebb. Kihallgatja a saját férjét. Ez igazán illetlen dolog. De Mariát ez érdekelte most a legkevésbé.
- A mi puskaporunkkal ezek templomokat rongálnak! – csattant élesen Lionel.
- Robin nem gondoltál még rá, hogy vissza kellene szereznünk? – hallatszott egy mély bariton. Lucien de Noir volt. Lionel bátyja.
- Dehogynem gondoltam rá – hallatszott Robin fásult hangja. – Már mindent végiggondoltam, az összes létező lehetséges dolgot.
- S ha törvényes úton próbálnánk… - javasolta egy halk vékony hang. Robin a tábortűzön át átnézett Florianra. Ő volt a klánban az egyetlen, aki fiatalabb volt mint Robin.
- Nem tehetjük. Mit mondanánk? Elloptak tőlünk egy tonna illegális puskaport? – rázta a fejét Robin kényszeredetten nevetve.
- Robin, az egész klán azt mondja, hogy visszavágóért és bosszúért kiált ez a tett. Hogy megloptak minket – ragadta meg Robin karját a mellette ülő Lionel. Robin belebámult a tűzbe. Olyan megtörtnek látszott. Maria soha nem látta még ilyennek a férjét.
- Bocsássuk szavazásra – sóhajtotta halkan Robin. Valamiért úgy tűnt nincs ínyére, hogy összetűzésbe keveredjen azokkal, akik elvitték a puskaport. S ezt nem értette részéről. Robin mindig vakmerő volt. Belement minden rosszba, veszélybe, kivéve persze Wrolf-al szemben. De Robin csak a varázslattól félt, nem a kutyától. A tűz körül ülők szinte mind felnyújtották a kezüket, kivéve Florian és Robin. Lionel emelte fel Robin karját is.
- Megszavazva! – hirdette ki Lionel.
- EZ a beszéd! – csapta össze a tenyerét Lucien, s egy kannából bort töltött szét a tűz körül ülőknek. Robin kedvetlenül lökte fel magát ültéből. Közelebb sétált a tűzhöz, s a melegében melengette ujjait. A klán jóízűen hörpintgetett a szavazásra. Lionel követte csak Robin mozgását. Arany fényben fürdette a tábortűz Robin kerek arcát. Csillogott a szemében a tűz fénye, meglágyította a vonásait, s szinte világosbarnára festette a hajszínét. Maria bágyadtan dőlt a legközelebbi fa törzsének. Robin tűzfényben még helyesebb volt, mint amilyennek emlékezett rá.
- Mi van? – érte be Lionel, s Robint maga felé akarta fordítani, de az ellökve kitért az útjából. Maria ijedten hátrált, mert Robin egyenesen felé tartott a tűztől, de a férfi csak távolabb akart kerülni a többiektől.
- Szerinted ez normális így? – sziszegte Robin visszanézve Lionelre.
- Nem tudod őket meggyőzni az ellenkezőjéről – hajolt közelebb Robinhoz Lionel.
- Én nem akarok tolvajháborút az én erdőmbe! – szorította ökölbe a kezét Robin, s a legközelebbi fa törzsébe bokszolt. Megrezegtek a tűlevelek, s néhány hódarab omlott Robinra és Lionelre.
- Miért nem? Hagyod ölbe tett kézzel, hogy kifosszanak!? – sziszegte neki Lionel.
- Nem, csak… félek attól – hunyta be a szemét Robin. - …attól, hogy nem mi fogjuk ennek a kárát látni, hanem…
- Hanem Maria! Aki otthon ül és semmit sem tud igaz? – vágott közbe bosszúsan Lionel.
- Tudod mit? Ha független lennél nem lennél ekkora gyáva féreg! – lökte meg Robint Lionel.
- Te nem tartasz tőle? Mi van ha mindőnket kifigyeltek? Én nem merem egyedül hagyni otthon Mariát. Elvittem apámhoz, aztán rájöttem, még rosszabb, mert mi van ha egyenesen a De Noir klánt támadják meg? Maria védtelen egy támadással szemben. ÉS minket zsarolhatnak vele! – csattant Robin.
- Egyszerűen kibúvókat keresel a nyílt harctól! – morogta dühösen Lionel.
- Én Robin de Noir vagyok nem Robin Hood! – fröcsögte vissza Robin indulatosan. – Én a könnyű zsákmányt szeretem.
- Maria elég könnyű zsákmány volt neked, a karjaidba omlott és kész! – gúnyolódott Lionel. Robin vetett egy megvető sötét pillantást Lionelre.
- Lionel te szándékosan csinálod ezt! Nem a te családod viszed a vásárba, hanem az én feleségemet! A puskaport tőlem lopták el és a vadakat is! Az én klánom az én családom. Világos ha bármit akarnak, akkor Mariával fognak zsarolni! Te nyugodtan ülhetsz otthon békésen a családoddal, csak nekem főhet a fejem, hogy mi van, ha Maria belép az erdőbe és nem ÉN találkozom vele hamarabb! – ordította Robin magából kikelve. AZ egész klán felé fordult. Robin elhallgatott. Oldalt nézett a klántagokra, azok sietve kapták el a fejüket, mintha nem hallottak volna semmit.
- Jól van – nyugtatta Lionel. – Hol van most?
- Elvittem Holdszállásra – rázta a fejét Robin, s idegesen a hajába túrt. – De…meddig marad ott? Maria kiszámíthatatlan. Nem lehet parancsolni neki! Annyira grrr…öntörvényű! És makacs! – rúgott a fa gyökerébe ingerülten Robin.
- Robin… - kapta el unokaöccse karját Lionel.
- Hagyjál! – rántotta ki a karját a unokafivére szorításából Robin. S két tenyerét beletúrta göndör hajába. – Aggódom érte Lionel, rohadtul aggódom! – rekedt el Robin hangja ahogy kimondta a vallomást. S hátat fordítva Mariának visszaindult a tűz felé. Maria levegőt visszatartva hallgatta a beszélgetést, s nem is sejtette, hogy a hallgatódzásban nincs egyedül. Két erős vasmarok kapta el a derekát, s a szájára szorítottak egy nedves zsebkendőt. Robin meghallotta a reccsenést, amely azzal járt, hogy a férfi hátulról megközelítette Mariát. Szó nélkül intett a klántagoknak. S maga a reccsenés irányába indult. A férfi métereket vonszolta maga előtt Mariát, s a sötétség nekik kedvezett. Robin egy fáklyával megvilágította a havas avarszintet. Egy férfi lábnyomai és mintha egy szőnyeget húztak volna végig a hóban. Szőnyeget?
- Ó nem! – hunyta le a szemét Robin a legrosszabbtól tartva. – Maria! És a lehető legrosszabb éjszakai viseletben, valami uszályos ruhában! – robbant ki Robin, s azonnal körbefordult rémült tekintetét végighordozva a klánon. Maria eközben küzdött a levegővétel ellen, s teljes erőből rátaposott a támadója lábára, beleharapott az ujjaiba, s akkorát sikított, hogy az egész fenyves zengett tőle. Nekiiramodott az erdőben, miközben küzdött a szemére ereszkedő sötétség ellen. Mennyit lélegezhetett be a kábítóanyagból?
- Maria! – kiáltotta el magát Robin.
- Robin! – kiáltotta vissza Maria. Tudta jól a férfi a hang irányából, már tudni fogja merre keresse. Robin előrefutott akár a szél.
- Világítsatok neki az istenit! – ordította hátra a klántagoknak Robin. – De ne tegyetek kárt az erdőben! – Robin utasítására tüzes jelzőnyilakat lőttek fel az éjszakába. Éppen csak annyit, hogy mire röptük lefelé hajló ívéhez értek, már ki is aludtak. Maria hálát adott az égnek, hogy Robin klánjának vannak ilyen eszközei, mert a sötétben az első útjában álló gyökérbe felbotlott volna. Dombnak felfelé rohant, s hiába fogta fel a ruháját, úgy érezte ólomsúlyok húzzák vissza.
- Fuss, Maria Fuss! – hallotta Robin bíztatását valahonnan a hátulról Maria. De nem volt szüksége bíztatásra futott anélkül is, ahogy a tüdeje bírta. A férje kiáltásaiból hallotta, hogy Robin már a nyomukban jár, de Maria sarkában még mindig ott volt az üldözője. Robin homlokráncolva nézte merre tart Maria, s ijedten kiáltotta el magát.
- Maria! Térj ki jobbra! Maradj a tetőn! – rohant utánuk, de érezte, hogy nem fog időben odaérni. Maria megtorpant, de már a tenger felé eső oldalon volt. A megtorpanás végzetes hiba volt, támadója beérte, s Maria elvágódott, a férfi utána, a súly egész lavinát indított meg. A hótól átázott törmelékes tiszta talajszint egésze megindult lefelé, zúdult Mariával, az üldözőjével, robajjal, omlott, csúszott az egész törmelékszakasz.
- Maria! – ordította Robin, s a sűrű záporokban felívelő jelzőnyilak fényében ő is ráugrott a féktelen szánkázó hegyoldalra. Eszeveszett száguldás volt néhány pillanatig, kaviccsal, homokkal, hóval keveredve, Robin csak a bordó villanást kereste a lefelé zúduló árban. Aztán minden elcsendesedett. A nagyobb súlyú támadó még zúdult lefelé valamerre a tengerpart felé. Robin a törmelékeket félreseperve ért Mariához.
- Maria? – lehelte rémülten kikerekedett szemekkel, s kiszabadította a törmelék, hóegyvelegből a nőt.
- Robin – Maria arca csupa karcolás volt, a szája vérzett, de egyben volt, és élt. Robin magához szorította a nőt.
- Nem azt mondtam, hogy maradj Holdszálláson? – vonta össze a szemöldökét megkönnyebbülten Robin.
- Robin – pihegte nevetve Maria. , s a férfi térdére támaszkodva felült.
- Minden rendben odalent? – kiáltott le Lionel. – Már az egész de Noir klán utolérte őket, fáklyafénnyel, tüzes nyilakkal a kezükben bámultak le a házaspárra.
- Igen, menjetek utánuk! Hátha elcsípitek még őket! – kiáltotta fel Robin. Maria Robin mellkasának döntve a fejét hallgatta, ahogy Robin levegőt vesz, s elkiáltja magát. – Igyekezettek már ne minket bámuljatok! – csattant a de Noirokra, akik még mindig a lejtő aljában ülőket nézték. Maria kábán és szanaszét tépett ruhában, porosan havasan pihegett a karjaiban.
- Minden nap ilyen állapotban kell hogy lássalak? – élcelődött Robin. – Kezdem azt érezni, hogy valami útszéli kis vadócot vettem feleségül, aki mindig összekoszolja magát.
- Nagyon vicces vagy – húzta fel az orrát sértetten Maria, s eltolta Robint.
- Kezdesz hozzám hasonlítani? – hunyorított rá Robin. – Lehet holnap villa nélkül eszed otthon a diót? – röhögte el magát Robin.
- Ez egyáltalán nem vicces Robin. Bűnözők járják az erdőt és te hagyod? – vonta össze a szemöldökét Maria.
- Ne kezd te is! – állt fel Robin leporolva a nadrágját, s felhúzta a földről Mariát is.
- Gondolom kidolgoztál valami stratégiát – nézett rá komolyan Maria. Robin kerülte a tekintetét.
- Ugye nem mondod Robin, hogy semmi ötleted nincs a megoldásra – tette keresztbe a karját Maria harciasan.
- Nem mondom – felelte morcosan Robin.
- Robin! – csattant fel háborogva Maria.
- Jó, halljuk, neked biztos máris ezernyi ötleted van! – tárta szét a karját Robin, s rosszkedvűen nézte Maria szemrehányó szürke szemeit.
- Nem tudom, még ezen gondolkodnom kell – seperte le a szoknyája maradványait Maria. – De biztos van megoldás! – mondta határozottan Maria.
- Ez nem fog menni a holdhercegnős trükköddel, hiába veted le magad a mélybe – húzta el a száját Robin.
- Mi lenne, ha ezt a vadászkastélyban vitatnánk meg, nem átfagyva a tenger és a fenyvesek határán – indult meg Maria.
- Remek ötlet – indult előre Robin, sejtve, hogy Maria az ő iránymutatására szorul, hiszen fogalma sincs merre lehet innen a kastély. Maria felfogva a szoknyáját követte Robint a fekete árnyas erdőbe.